(1) Az ügyvezető igazgató felelős a Hatóság napi irányításáért, és törekszik a nemek közötti, és – lehetőség szerint – a földrajzi egyensúly Hatóságon belüli megvalósítására. Az ügyvezető igazgató felelősségi körébe különösen a következők tartoznak:
a) | az ügyvezető testület által elfogadott határozatok végrehajtása; |
b) | az egységes programozási dokumentum tervezetének elkészítése és annak benyújtása az ügyvezető testülethez a Bizottsággal való konzultációt követően; |
c) | az egységes programozási dokumentum végrehajtása és beszámolás az ügyvezető testületnek annak végrehajtásáról; |
d) | összevont éves jelentéstervezet készítése a Hatóság tevékenységeiről és annak benyújtása az ügyvezető testülethez értékelésre és elfogadásra; |
e) | cselekvési terv kidolgozása a belső és külső ellenőrzési jelentések és értékelések megállapításai, valamint az OLAF vizsgálatainak megállapításai nyomán, továbbá rendszeres jelentéstétel az elért előrelépésekről a Bizottságnak, az igazgatótanácsnak és az ügyvezető testületnek. |
f) | az Unió pénzügyi érdekeinek védelme a csalás, a korrupció és egyéb jogellenes tevékenységek elleni megelőző intézkedések alkalmazásával – az OLAF vizsgálati hatáskörének sérelme nélkül – hatékony ellenőrzések, és szabálytalanságok észlelése esetén a jogtalanul kifizetett összegek behajtása és adott esetben hatékony, arányos és visszatartó erejű igazgatási szankciók révén, beleértve a pénzügyi szankciókat is; |
g) | a Hatóság csalásellenes stratégiájának elkészítése és jóváhagyás céljából az ügyvezető testület elé terjesztése; |
h) | a Hatóságra alkalmazandó pénzügyi szabályok tervezetének kidolgozása; |
i) | az egységes programozási dokumentum tervezetének részeként a Hatóság tervezett bevételeire és kiadásaira vonatkozó kimutatás tervezetének elkészítése a 78. cikk alapján, és költségvetésének a 79. cikk szerinti végrehajtása; |
j) | olyan informatikai biztonsági stratégia kidolgozása és végrehajtása, amely biztosítja a Hatóság által kifejlesztett vagy beszerzett valamennyi informatikai infrastruktúra, rendszer és szolgáltatás megfelelő kockázatkezelését, valamint az informatikai védelem elegendő finanszírozását; |
k) | a Hatóság éves munkaprogramjának végrehajtása az ügyvezető testület ellenőrzése mellett; |
l) | elkészíti a Hatóság valamennyi tevékenységét leíró jelentéstervezetet, külön szakaszban kitérve a pénzügyi és igazgatási kérdésekre. |
(2) Az ügyvezető igazgató egyéb szükséges intézkedésekkel – különösen belső ügyviteli utasítások elfogadásával és közlemények közzétételével – gondoskodik arról, hogy a Hatóság e rendelettel összhangban működjön.
(3) Az ügyvezető igazgató dönt arról, hogy a Hatóság feladatainak hatékony és eredményes végrehajtása céljából szükséges-e személyzetének egy vagy több tagját egy vagy több másik tagállamba kihelyezni. A helyi iroda létrehozására vonatkozó határozatot megelőzően az ügyvezető igazgató beszerzi a Bizottság, az ügyvezető testület és bármely érintett tagállam előzetes hozzájárulását. A határozatnak oly módon kell megállapítani a helyi iroda által elvégzendő tevékenységek körét, hogy megelőzhetők legyenek a szükségtelen költségek és a Hatóság igazgatási feladatköreivel való indokolatlan átfedések. Az érintett tagállammal vagy tagállamokkal ennek megfelelően megállapodást kell kötni.