37. cikk – Az uniós jog önszabályozó testületeket felvigyázó nem pénzügyi felügyeletek és hatóságok általi megsértésére vonatkozó figyelmeztetések

(1)   Amennyiben a Hatóság okkal feltételezi, hogy egy, az (EU) 2024/1640 irányelv 52. cikkében említett önszabályozó testületeket felvigyázó nem pénzügyi felügyelet vagy hatóság nem alkalmazza vagy az uniós joggal vélhetően ellentétes módon alkalmazza az e rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében említett uniós jogi aktusokat vagy nemzeti jogszabályokat, tájékoztatja az érintett felügyeletet vagy hatóságot a feltételezett jogsértésekről, és kivizsgálja azokat.

Az első albekezdés alkalmazásában a Hatóság eljárhat egy vagy több, nem pénzügyi felügyelet vagy hatóság, az Európai Parlament, a Tanács vagy a Bizottság kérelmére, vagy saját kezdeményezésére, ideértve azt az esetet is, amikor az ilyen intézkedés természetes vagy jogi személyek 90. cikk szerinti bejelentéséből származó, kellően megalapozott információkon alapul.

(2)   A Hatóság számára lehetővé kell tenni, hogy az érintett felügyelettől vagy hatóságtól minden olyan információt bekérjen, amelyet a vizsgálatához szükségesnek tart, ideértve az arra vonatkozó információt, hogy hogyan kell az e rendelet 1. cikkének (2) bekezdésében említett uniós jogi aktusokat vagy nemzeti jogszabályokat az uniós joggal összhangban alkalmazni, de a titoktartási kötelezettség alá tartozó információk kivételével, kivéve, ha az (EU) 2024/1624 rendelet 21. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében és 70. cikke (2) bekezdésének második albekezdésében, valamint az (EU) 2024/1640 irányelv 52. cikk (3) bekezdése a) pontjában meghatározott mentességek alkalmazandók.

Az érintett felügyelet vagy hatóság haladéktalanul a Hatóság rendelkezésére bocsátja a kért információkat.

A Hatóság – azt követően, hogy tájékoztatta az érintett felügyeletet vagy hatóságot – kellően megalapozott és indokolt tájékoztatás iránti kérelmet intézhet közvetlenül más, önszabályozó testületeket felvigyázó felügyeletekhez vagy hatóságokhoz, ha az érintett felügyelettől vagy hatóságtól bekért, az uniós jog feltételezett megsértésének kivizsgálása céljából szükségesnek ítélt információ elégtelennek bizonyult vagy elégtelennek tekintendő.

Az ilyen megkeresés címzettje indokolatlan késedelem nélkül világos, pontos és teljes körű információkat bocsát a Hatóság rendelkezésére.

(3)   A Hatóság legkésőbb a vizsgálat megkezdésétől számított hat hónapon belül ajánlást intézhet az érintett felügyelethez vagy hatósághoz, amelyben meghatározza az azonosított jogsértés orvoslásához szükséges intézkedéseket.

Az ilyen ajánlás kibocsátása előtt a Hatóság – amennyiben azt a jogsértés megszüntetése érdekében hasznosnak ítéli – megkeresi az érintett felügyeletet vagy hatóságot annak érdekében, hogy megállapodásra jussanak a jogsértés megszüntetéséhez szükséges intézkedésekről.

Az érintett felügyelet vagy hatóság az ajánlás kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül tájékoztatja a Hatóságot a jogsértés megszüntetése érdekében hozott vagy tervezett intézkedéseiről.

(4)   Ha a felügyelet vagy hatóság nem szüntette meg a (3) bekezdés első albekezdésében említett, azonosított jogsértést a Hatóság ajánlásának kézhezvételétől számított egy hónapon belül, a Hatóság figyelmeztetést ad ki, amelyben részletezi a jogsértést, és azonosítja a figyelmeztetés címzettjei által a jogsértés hatásainak enyhítése érdekében végrehajtandó intézkedéseket.

Az első albekezdésben említett figyelmeztetést a következőknek kell címezni:

a)

nem pénzügyi felügyelet esetében a más tagállamokbeli partnerfelügyeleteknek, és amennyiben a felügyelet önszabályozó testület, annak felettes hatóságának;

b)

hatóság esetében a felvigyázása alá tartozó önszabályozó testületeknek.

(5)   Amint az érintett felügyelet vagy hatóság megszüntette a jogsértést, a Hatóság tájékoztatja a (4) bekezdésben említett figyelmeztetésének címzettjeit arról, hogy a jogsértés megszűnt és hogy a hatásainak enyhítését célzó intézkedések lejártak.

Scroll to Top